Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mesévé szépült élettörténetek

2015.11.25

Mesévé szépült élettörténetek

Izsák-Székely Judith | 2015.11.25. [12:08]

Mutassuk be a „régi világot”, ami egy cseppet sem volt olyan, mint a mai, és mégis sokak számára mintha csak tegnap lett volna – szólt a felhívás, és sok élettörténet, nehéz sors, megszépült emlék idéződött fel csíkszentdomokosi idősek által.

A mesemondás, mint közösségformáló módszer Csíkszentdomokoson is kiteljesedett, és kedden a hagyományőrzést is szolgáló munkáról, eredményekről Csíkzsögödben, a Riehen Egyesületnél számolhattak be annak elindítói, támogatói.

Mentsük meg, ami még menthető – ez a mottója a csíkszentdomokosi Községi Könyvtár könyvtárosa, Sándor Edit által elindított munkának, ami egyaránt mesélés, meséltetés, hagyományőrzés, régi felvételek gyűjtése, az értékek unokáknak való átmentése. Az általa elindított tevékenység úgymond a harmadik állomásához érkezett. A 2011-ben elkezdett Mesélő falu program keretében a község mesemondóit, az általuk írt meséket népszerűsítették, aztán rengeteg szép, régi fotót, iratot, iskolai bizonyítványt, szerződéseket, házassági leveleket stb. sikerült feldolgozniuk, melyekből kiállítást hoztak létre, zenés-táncos összeállítással idézték meg a múltat. Most a Soros Oktatási Központ programja által folytatódik a meséltetés.              

„Hogy lesz az élettörténetből mese? Úgy, hogy az elmesélt élettörténetek idővel megszépülnek, mesévé alakulnak. Nagyon jó, ha ezeket tudatjuk a fiatalokkal, mert akkoriban, a 30–40–50-es években bizony nagyon nehezen élték meg az emberek a mindennapokat. Nagyon sokat lehet tanulni az élettörténetekből, megtanítanak tisztelni az időseket, arra, hogy könnyebben fogjuk fel a ma nehézségeit. Ezáltal lesz egy összehasonlítási alapunk, hiszen míg régen mindent kézzel kellett előállítani, ma már csak egy két gombnyomás, vagy futunk az üzletbe, és megvan. Úgy gondolom, hogy nagyon hasznos ez a meséltetés, és nem lehet, nem kellene abbahagyni. A csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeumba látogató gyerekeket is arra biztatom, hogy ma már annyi okos felszerelés áll rendelkezésre (okostelefon, hangfelvevő, kamera), meséltessék a dédszüleiket, nagyszüleiket, amíg még vannak, és így ők is másként fogják látni, értékelni a világot” – magyarázta Sándor Edit.

A programban hét önkéntes keres fel idős embereket, és mesélteti különböző témák kapcsán. Középiskolások, egyetemisták, munkások kapcsolódtak be, tematikusan zajlik a kutatás. Van, aki azt nézi, hogyan éltek a nők abban az időben, mások a kendő viselését kutatják, ami kötelező volt a nők részére, más azt keresi, hogy milyen gyógyfüveket használtak a betegségek gyógyítására régen. Ételek receptjeire is kíváncsiak. „Mindenkinek megvolt a feladata, amit nem írt elő semmi könyv, mégis olyan szépen átörökítődött a fiatalabbaknak, és éltették, éltetik” – mondta Sándor Edit.

Egy-két megható történetet is felidézett. „Volt olyan, hogy együtt sírtam a nénivel, aki gyermekkorában megverődött egy szelet zsíros kenyérért. Árván maradt hároméves korában, az apja már az anyja torán megnősült, ahogy a néni mondta, hiszen hétfőn eltemették az édesanyját, csütörtökön már új asszonyt vitt az apja a házhoz. Mostohasorsra jutott, éheztették, ettek ugyan reggelit, ebédet, vacsorát úgy-ahogy, de nagyon éhes volt a kislány, és lopott egy szelet zsíros kenyeret. A mostoha észrevette, és úgy megverte, mintha a világ legnagyobb bűnét követte volna el. Aztán nyárára munkára fogták, dolgozni kellett. Még a lehullott almát is megszámolta a mostoha, nehogy elvegyen belőle. Mezítláb, rongyosan, hidegben is neki dolgozott. Harmaton mentek ki a tehenekkel a legelőre, de egy csepp tejet nem lehetett kifejni napközben. A másik néni mesélte, hogy rengeteg nyers gombát megettek gyermekkorukban, mégsem lett soha semmi bajuk. Alig várták, a rigófiak akkorára nőjenek, hogy kicsavarhassák a nyakukat, nyársra tűzték, megsütötték, és azt ették meg. Ezt a történetet egy ma élő, 96 éves néni mesélte el, és én továbbmeséltem egy másik idős asszonynak, aki először csóválta a fejét. Egy másik alkalommal mondta nekem: gondolkoztam, igaza van, öt rigófiúból lett egy paprikás. A rigófiú akkor volt jó, amikor a szárnyatolla vége kezdett veresedni. Ilyen életek, sorsok voltak. A szolgaság sem volt könnyű, volt, akinek jó gazda adatott, másnak nem. Olyan is volt, hogy a gazdagabb szomszéd családnál egy tál ételért dolgoztak egész nap.”

Sándor Edit hangsúlyozza, az elmesélt élettörténetek tanulságait jó megszívlelni, tanulni belőlük, mert általuk „jobbá” lehetünk, elfogadóbbá válhatunk, leszokhatunk a siránkozásról, panaszkodásról.