Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Fekete István: Tüskevár

2009.10.07
 
Kép A Zala és a Balaton találkozásánál, a Kis-Balaton káprázatosan szép környezetében Tutajost megigézik a nádi világ eseményei. Ám álmodozó kedvét Matula bácsi szűkszavú jósága váratlanul szegi, figyelmét a berek könyörtelen és csodálatos természete felé irányítja.
Ladó Gyula Lajos, becsületes nevén Tutajos, félszeg, tétova, éles eszű hetedikes ifjú, aki a városi életbe sápadt bele, no meg Piri mama féltő kényeztetésébe, mely az elfoglalt és munkába temetkező szülőket van hivatva helyettesíteni. Még Kengyel tanár úrnak is föltűnik a fiú javíthatatlan álmodozó kedélye, de az iskola nevelési elveiben nem szerepel az ifjúság lelki életének istápolása. Igaz, a természet világában sem erre esik a hangsúly, mégis Matula bácsi birodalma megtanítja Tutajost, hogy a valóság az egyetlen járható út. A városi élet sok fölösleges tudást halmoz föl, a természetközeli életmód a megváltás erejével hat az őszinte, kavargó érzelmű tizenévesekre (is).
Az ifjúsági irodalom klasszikus regényében két hetedikes fiú, Tutajos és Bütyök nevű barátja nyári vakációját az idillikus szépségű Kis-Balatonnál töltik, Tutajos nagybátyjánál. István bácsi nevelési elvei igen egyszerűek: szabadságot kínál az ifjúságnak. Szabadságot a vele járó könyörtelen küzdelmekkel együtt. A nádas tiszteletet parancsoló valósága, amely egyben Matula bácsi valósága is, az egymásra utaltság és közös élmények során dönteni és cselekedni tudó embereket nevel. Megtanítja a gyerekeket arra, hogy a városi életet is meg lehet szokni, mint a szandál nélküliséget a berekben.
A Tüskevár legendája féltő gonddal kíséri a fiúk kíváncsiságát, barátságát. A várat ugyan elnyelte a föld, de annál inkább felfedezendő és megismerhető maradt. Szerencsére nem olyan ismeretet nyújtott, mint az iskolában tanult állat- és növénygyűjtés ostoba módszere, mely szerint mindenáron meg kell ölni azt, amit meg akarunk ismerni. A Tüskevár, mint a természet adta szabadság emblémája, a maga nemében végtelen számú lehetőséget ad tanulásban, jellemfejlődésben.
Nem is a természet vagy a szabadság ezúttal hitelesen megrajzolt emberformáló erejében rejlik a regény szépsége. Fekete István fölidéz egy tájat, egy csodaszép világot villant föl, melyet mindannyian ismerünk, mert a zsigereinkben tán már születésünkkor megfogalmazódott, csak valahogy mindig tovaszáll, mint a varjak a nádas fölött. Hogy hová? A fene tudja - mondaná erre Matula bácsi.