Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Miért olvasson a gyerek?

2011.02.28

 

Az internet, a televízió és a számítógépes játékok bűvöletében egyre nehezebb feladat, hogy a gyermekekkel megszerettessük az olvasást.

Ahogy beszélni tanulnak, a gyerekek egyben a kultúrájukat is tanulják, amely aztán egész életükben elkíséri őket. Már a régi korokban is szájról szájra adták a meséket, később pedig a beszéddel szemben szép lassan az írás vette át a vezető szerepet. És mivel a mai gyerekek nevelése nagyban támaszkodik a könyvekre, nem mindegy, hogy mit és hogyan olvasnak utódaink.

A gyermekirodalommal foglalkozó szakemberek egybehangzóan állítják, hogy egy gyermekkönyv mindenekelőtt vidám és humoros legyen, ugyanakkor vegye komolyan a lapozgató, böngészgető gyereket, ne legyen giccses, gügyögős vagy lekezelő. Fontos, hogy ne csak a gyereknek, de a mesélő szülőnek is élményt nyújtson. Meghatározó természetesen a környezet: a kicsik könnyebben példát és kedvet kapnak az olvasáshoz, ha otthon is sok könyv van a polcon.

A gyermekpszichológusok szerint a szülők munkájáról szóló könyvek enyhítik a gyerek hiányérzetét, amit a szülő távolléte okoz, a saját napirendjét tárgyaló mesék pedig segítik az időben való gondolkodás kialakítását – ez egyedül a nyelvvel rendelkező ember sajátja.

A szakemberek szerint a könyveknek is a mai „gyorsvágású” világhoz kell igazodniuk: az internethez, tévés klipekhez szokott gyerekek, akik a rajzfilmeknél is a 6 másodpercenkénti akciót várják el, azokat a könyveket fogják keresni, amelyek ugyanilyen „gyorsak”: gondoljunk csak a Harry Potter-könyvek sikerére! A szakértők kifejezetten hangsúlyozzák, hogy ne erőltessük azokat az olvasmányokat, amelyeken mi nőttünk fel – mint a Légy jó mindhalálig!, vagy a Kincskereső kisködmön –, mivel ezek már idegenek a mai gyerekek számára.

Márpedig a könyvekről kár lenne leszokni, hiszen olvasás közben a gyerek igazi intellektuális kalandot él át: felfedezi a valóság és az illúzió közti különbséget, olyan élmények érik, amelyeket egyébként nem élne meg, ezek pedig segítik abban, hogy aktív, kreatív és harmonikus személyiség váljon belőle.