Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Újra virágzik a csíkszentdomokosi kender

2008.09.10

A kendertermesztés egész évi elfoglaltságot jelentett, az év minden idôszakában kapcsolódnak hozzá olyan szokások, amelyeket érdemes feleleveníteni, de a legfontosabb, hogy nem szabad feledni hagyni. Csíkszentdomokoson ezt teszik három év óta annak a nemes hagyo­mányápolásnak a folytatásaként, amelynek célja újrahonosítani a kaláka gondolatát. Az ötletgazda Majercsik Irén, aki a Dormaalján ismét hozzáfogott a kender- és lentermesztéshez.

A loki dűlőben éled újra a szokás
A loki dűlőben vagyunk, ez a legutolsó ház. Amikor eladó volt – fog bele a történetbe Irén asszony –, Németor­szágban élő lányomat beszéltem rá, vegyék meg, mert híre kelt, hogy esetleg nem kedvelt emberek lennének a vásárlói. Megnyertem őket, mert egy csendes hely, igen szép kilátással, és jól érzik magukat, amikor hazalátogatnak. Nekem azonnal mocorgott az agyamban az ötlet, hogy lesz itt még több is. Ugyanis évekkel ezelőtt elhatároztuk, hogy többed magammal felelevenítjük a kalákát. Szép hagyománya volt Domokoson ennek a közösségi szokásnak, a családok segítették egymást. Pró­báljuk meg a szapulókalákát, mondtam – a nagymosást nevezték így. A szapulórakásnál egyúttal a kendert – amit már megfontak – jól meg kellett mosni, forralni. Az asszonyok kihasználták, és a lúgos vízben fehérítették, mosták át a szintén kenderből és lenből készült dolgokat. Hatalmas csebrekben és kádakban készítették el a hamulúgot a patak partján, a férfiak három-négy deszka összetoldásával hosszú padot ácsoltak, és ott az asszonyok mosták, szapulták, sulykolták, tisztálták a fonalat és egyéb len- és kenderneműt. Három napig is eltartott a szapulókaláka. A háziasszony gondoskodott róla, hogy le­gyen finom tejbelaska, töltött káposzta, pityókás tokány, cukros vakarú, bubakalács, málépitán stb.
Továbbszövődött az ötlet: vessünk kendert! De honnan vegyünk kendermagot? Addig kutattam, amíg felfedeztem a madáreledelként árusított kendermagot, összesen 60 dekát. Most már van bőségesen. Hatszáz méterre van a kenderföld, és a Jó Isten úgy rendelte, hogy a kenderáztató tó is itt van a kertben.

A tudás hordozói hetvenes éveikben járnak
Az idős csíkszentdomokosi asszonyok még jól emlékeznek arra, melyek voltak a kendertermesztés szakaszai (Miklós Veronika, Biró Anna, Bodó Juliánna és Csató Berta mesél): Májusban vetettük a kendert és a lent is. Szent Annakor nyőttük a virágos kendert. Azt azonnal szárítottuk és áztattuk, hogy ne maradjon késő őszre, mert jött a magoskender ideje. A virágos finom volt, különösen, ha jó gyakorra (sűrűn) volt vetve. Azért kellett így, hogy ne legyen vastagszálú a kender – amikor kivagdaltuk, olyan finom volt, akár a selyem. Arra nagyon vigyáztunk, hogy jó legyen az áztatás. Kévékbe kötöttük és csiptetőkarókkal jól lenyomtattuk a vízben. Egy hét után próbát vettünk, és ha jól kiázott, kiszedtük, kimostuk, és kert mellé állítva szárítottuk. A magos kendert kalongyáltuk, és a magot kicsépeltük. A feldolgozás a vagdalással kezdő­dött, utána fejekbe kötöttük, és kenyérsütés után még a ke­mencébe is betettük egy éjszakára, hogy jól kiszáradjon. Hajnalban fogtunk hozzá a tiloláshoz (tilolóval). Amikor kész volt a törés, akkor kezdődhetett a finomítás: léhelés és gerebenelés (gerebennel). Ezt fontuk és szőttük vegyesen lennel, vegyesvászonnak hívtuk. (Miklós Veronika néni büszkén mutatja, fellebbentve székely rokolyáját, hogy lám, ő olyan hosszúinget visel, amit ezelőtt ötvennégy évvel szőtt. Benne volt a hozományában, és még mindig tart. Minél többet mosta, főzte annál fehérebb és puhább lett). A mezei munkák végeztével kezdődhetett a fonás. A kész fonalat mosókalákában mostuk ki. Böjti időig meg kellett ezzel lenni, mert akkor már jött a szövés: ágyneműt, derékalj- és párnahuzatot, törülközőket, törlőkendőket, alsóruhának való vásznat, mindent ebből szőttünk meg. Volt, aki festette, csíkos szőttest szőttek belőle, és ruhának (rokolyának) varrták meg. Tavaszig, amikor ismét kezdődött a mezei munka, készen voltunk mindennel.
A hetvenkét éves Gál Szabó Veronka tizenöt évesen szőtte meg a hozományához szükséges dolgokat, még ma is használja, ma is szépek. Családjá­ban egy négy-ötáras földön termelték a lent és kendert. Tizennyolcan születtek, tizenketten érték meg a felnőttkort. Mindenkit ki kellett házasítani, férjhez kellett adni, és a háztól minden kitelt. Szülei aranylakodalmán 47 unoka, 17 dédunoka gyűlt össze, s már ükunoka is volt – meséli az osztováta mellett az idős asszony, aki maga irányította a szövés előkészítésének folyamatát.


Egykor jelentős értéket képviselt
A székelyek gazdálkodásában hosszú évszázadokon keresztül igen jelentős szerepet töltött be a kender és a len – rostjából különböző textíliák készültek. Ha gyapjúszőttesből készültek a felsőruhák, kender- és lenvászonból varrták a testi ruházat egyes darabjait. Ezenkívül a lakás és a háztartás, valamint a gazdaság területén hasznosították sokrétűen a házilag előállított textíliákat. Ugyanakkor jelentős értéket képviselt az a sok kötél- és madzagfajta, amit a kenderfeldolgozás melléktermékeként elhulló részekből fontak, szőttek, sodortak. Hajdanában a kenderföldek a falu legjobb részében voltak. Értéküket az is jelzi, hogy a székely leány hozományba kapta a kenderföldet, annyit, amennyin megtermelhették a család szükségletére a kendert. Két-három családnak külön kenderáztató tava volt, de ha közösen használták, például egy tizes, akkor is igen megbecsülték. A feldolgozás elsősorban asszonyi munka volt, a férfiak dolga a kenderföld megművelése (szántás és trágyázás) volt. Legalább olyan fontos volt a ganézókaláka, mint az asszonyoknak a szapulás és kenderáztatás, a tavak felvigyázásában szintén a férfira hárult a főszerep. A kötélverés már férfimunka volt, és övék volt a feladat, hogy elkészítsék a szerszámokat, amelyeket, egy-két tartozékot kivéve, fából faragtak, még az osztovátát is.

 Oláh-Gál Elvira Csíki Hírlap

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.