Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Népviselet

2008.08.18

A falu életében való népviseleti kellékeknek hétköznapi és ünnepi, elsősorban vasárnapi, de az évi ünnepkörökben meg volt, hogy milyen napokon milyen viseleti kellékeket használtak.

A nyári napokon, amikor a mezőn dolgoztak, egyszerűen pendelyben jártak, nem használtak szoknyát, a férfiak viszont mindig harisnyában jártak.

A téli hónapokban a nők vastagabban öltöztek, de a hétköznapi viselet akkor is nagyon egyszerű volt.

A minket motívumaiban, színeiben, szabásában nagyon érdeklő viseleti kellékek a nagy ünnepekkel függenek össze. A misére igyekvő domokosi székely leány, fiatal vagy idős asszony, illetve a legény viselete az, amiről tárgyalni szeretnénk. Ezen viseletek, főleg a női ruhák szintjén mind színezésben, mind pedig mintázatban bizonyos életkorra vagy társadalmi helyzetre utaltak, tehát életének bizonyos időszakában a nő megszabott színváltozatokat használt.

A fiatal lányok, inkább pirosas színezést használtak. (Megjegyzendő, hogy a piros szín előállítása eléggé nehéz volt, mert természetes anyagokból nem vonható ki, csak a tűzpiros (sötét piros).)

A fiatalasszony is használ még pirosas szőttest, azonban korosabb asszonyok már vegyítették, kékkel, zölddel, és ahogy haladunk a korral, barnával, és egyre több hangsúlyt fektettek a feketére. Ugyanakkor nagy ünnepi alkalmakkor került elé a hímes rokolya, amit már ritkábban használtak egy év során. Még azt is meghatározták, hogy milyen ünnepkor, milyen kendőt tegyen fel egy asszony. Pár öreg nénin még mindig található szőttes napjainkban is.

A női viselet ma is ugyanazokból a ruhadarabokból áll, pontosabban:

az ingalj vagy pendely, alsó rokolya, gyolcsing, rokolya, mellény, kötény, csizma vagy cipő.

A felsorolt ruhadarabokat jellegzetes hajviselet és fejrevaló egészíti ki. Ma a fiatal generáció csak színpadi öltözetnek használja.

A női felső ruhák közül több mindent mellőznek ma: így például

a zeke, cedelle, kocogány, szokmány, bundika, vizitka kimentek divatból.

Ez a székely népviselet egész Felcsíkra érvényes. Minden vidéken általában ugyanazon alapanyaggal, szabásmóddal találkozunk. Azonban megkülönböztethető a díszítés, a technikai megoldások és színösszeállítások alapján. Így vidékenként/falvanként különböző viselet változatokat alakítanak ki.A férfi viselet nem annyira változatos, mint a nőké.

Régen nem sétáltak a nők különböző hajkölteménnyel fejükön. Felcsíkon általában azonos volt a hajviselet; a lányok befonták szép hosszú hajukat, az asszonyok pedig kontyba tették. A kislányok legelterjedtebb hajviselete az egy, vagy két ágba font copf volt. A fonat végét madzaggal, kötővel, esetleg selyemszalaggal kötötték meg, hátukon szabadon lógni hagyták, vagy visszakötötték a fonat tövéhez. A nagylányok hajukat két fele választották, a fül mögött két ágba fonták, és a haj pereme mentén koszorúba a fejre csavarták, csatokkal rögzítették. Viszont sokszor előfordult az is, hogy hátukon szabadon lógni hagyták a fonatokat.

A lányok ritkán viseltek kendőt. Azonban a bűnbe esett lány nem járhatott haján pántlikával, templomba csak lekötött fejjel mehetett. Ma ezt már csak hagyományként ismerjük. A lány miután megtalálta a hozzá illő legényt, férjhez ment hozzá. A templomi esküvő, és a díszebéd után, éjfélkor, a lány elraktározta ifjúkori szép emlékeit a szíve mélyén, és egy új életmódot kezdett élni. Az asszonnyá avatás éjfél után történt, mikor bekontyolták az újasszonyt. Ennek lényege, hogy asszonyként kontyba fogja viselni haját, többé soha nincs mód a pántlikára. A domokosi asszonyok egy ágba fonták hajukat, kontyba csavarták, csontból vagy fából készített hajfésűk segítségével tarkójukra rögzítették. Ma is megfigyelhető idősebb asszonyoknál a konty. Felcsíkon az új asszony-avatáskor a fejre csepeszt, vagy főkötőnek nevezett fejdíszt tettek. A főkötő három részből állt: kontytartó, fejfedő és taraj. A taraj szorosan lerakott, keményített csipke, melyet esetenként gyöngyökkel is díszítettek. A főkötőt utcán viselték, gyakran fehér fejkendővel vagy "hárászkendővel" kötötték le. Napjainkban a főkötő megtalálható az öreg nénik szekrénye alján; Domokoson csak egy néni viseli. Az asszonyok többsége csak fejkendővel fedte be a fejét. A fejkendő készülhet házi szőttesből, vagy pedig különböző bolti anyagokból, például selyemből, gyapjúból, kartonból. A fejkendőt ma is használják. Érdekes hiedelemvilága van a fejkendőnek. Idős asszonyokat ma sem látni fejkendő nélkül. Régebben éjszakára is fejkendőt kötöttek, mert a kendő hiánya oly vétséggel volt egyenrangú, mint a paráznaság.

A hárászkendőt télen ma is viselik. Színe inkább fekete, alapanyaga a gyapjú és házilag szőtték (szövik).

Női ruhák Felcsíkon

Három alsóruhát különböztetünk meg: a pendelyt (ingalj), az alsószoknyát és az inget.

A pendely alapanyagát kétféleképpen varrták. A táblás szabásmód az elterjedtebb, amit négy egyenlő nagyságú táblából zsákszerűen varrtak össze. Azonban régiesebb a trapéz alakú oldaltoldásos szabásminta, amire két szél vásznat használtak. A két szabásváltozattól függetlenül, a varrógép elterjedése előtt kézzel varrták össze a kiszabott (anyagot) darabokat. A pendely alját és derekát tűzdeléssel és behányással szegték vissza. Korcot tűrtek a pendelynek, és régebb kendercérnát húztak bele, később azonban pertligumival helyettesítették. Ennek célja a derékra való rögzítés. A pendelyt ma már csak öregasszonyok viselik, akik nem vesznek alsószoknyát.

Alsószoknya : A nők több alsószoknyát is felvettek alakjuk szélesítésére, szebbé, domborúbbá tételére. Napjainkban csak egy alsószoknyát használnak, melynek alapanyaga a fehérgyolcs. Régebb kender vagy gyapotból készült vásznat használtak. Vidékünkön az alsószoknyát két részből varrták: felső rész és alsó részből. A felső rész legalább egy sing vászonból, az alsó rész pedig legalább három sing vászonból készül. (Egy sing 62 cm-nek felel meg.) Az alját először meghúzzák petrezselymesen vagy darázsfészkesen, utána varrják hozzá a felső részhez. Az alsószoknya alján újabban két fodor (toldás, tászli) van, egyik szűkebb, másik bővebb. A toldásokat csipkével díszítik. Domokoson a legelterjedtebb a vasutas csipke, majd a kakastaréj, aminek több változata ismert. Régen Felcsíkon is használtak piros-kék csíkos alsószoknyát. Többnyire csak templomba vették fel, ugyanakkor nyáron felsőruhadarabként használták, akinek több volt hétköznap is viselte. Napjainkban is használják az idősek, a fiatalok színpadi öltözetnek tekintik.

Női ing

Alapanyaga régen a kendervászon, gyapjú és kender, illetve gyapot és kender vegyített vászna volt. Ma fehérgyolcsból készül. A magyar népviselet női ing típusához általában a bevarrott ujjú ingek tartoznak. A domokosi ingek elejét és hátát egybeszabják, "T" alakú nyakkivágás és 30 cm hosszú hasítékot vágnak az elő közepére. "Pallóval" zárták a hasítékot párhuzamosan követő apró lerakásokat. Ezeket a lerakásokat bolharáncnak nevezték, a palló pedig egy téglalap alakú pánt, minek hossza 3-4 cm, szélessége kisebb 1 cm-nél. A vízszintes nyakkivágást két oldalán vállmagasságban bevágták. A bevágásba egy-egy kb. 6 cm oldalú háromszög alakú toldást tettek, amit vállpálhának vagy vállpácnak neveztek. A vállat vállfolttal bélelték ki, minek szerepe egyrészt az anyag kopását késleltetni, másrészt az anyagnak tartást adni. Az ing nyakánál és ujjainál a fölös bőséget bolharáncba szedik. Az ujjakat ráncolás után hónaljpálha segítségével rögzítik. A hónaljpálha biztosítja a kényelmes mozgást. A csipkével való díszítés, ha van, azonos és kötelező módon az egyenes szabású galléron is megjelenik, sőt az alsószoknyán is. Az ing hossza a derékig ér, századunk elejétől gyakran vizitkával, réklivel és kurtival cserélték fel.

A rékli

Az újabb keletű, polgári viseletek közül a legegyszerűbb. Az inget pótolandó, nyáron használatos, könnyed, általában vékony, selyemből készült ruhadarab, amivel nem volt szükséges a lájbi használata. A borús nyári napokon a rékli kevés oltalmat nyújthatott a hideg szél és az erdei, majdhogynem alpesi klímájú vidékünk lányainak, asszonyainak, így ezeken a napokon vizitkát viseltek.

A vizitka

A vizitka már vastagabb anyagból, általában szövetből készült, díszítése gazdagabb és ünnepélyesebb. Tartása van, mint a réklinek. Legszebbnek, legkedveltebbnek, legünnepélyesebbnek viszont a kurti bizonyult, amit nagyon fontos események (esküvő, temetés) alkalmával öltöttek fel. Legszebb példányait sűrűn darázsolták és gyönggyel is díszítették. Sajnos manapság nagyon ritka, és egyre nehezebb lesz felkutatása, mert a legtöbb öreg néni kívánsága, hogy menyasszonyi ruhájában temessék el. A felső ruhák A felső ruháknak nevezhető csoportba bátran sorolható az utóbbi két öltözékünk. Ezen ruhadarabok alá nem volt jellemző az ing viselése.

A felsőruhák gyűjtőnévvel illetendő viseleti kellékei: mellény, rokolya és kötény, továbbá bundika, rövid bunda és a női posztózeke.

Régen a mellény inkább nyári és ünnepnapi ruhadarabnak számított. Domokoson a mellényt lájbinak, avagy csecses-lájbinak nevezték attól függően, hogy milyen volt az alakja és a szabása. Hossza derékig sem ért, régebb négyujjnyi kellett legyen a rokolya és a mellény közötti távolság. Általában háziszőttesből készítették úgy, hogy színeiben, mintázatában illeszkedjen a rokolyához és a kötényhez. De lehetett más anyagból is például: szövetből, azonban akkor legalább a színt és a díszítést hangolták össze. Díszítését többféleképpen oldották meg. Fekete bársony vagy más fekete szalagot, gyöngyöt, gombot, cakkenokat vagy pedig zsinórt használtak szegélyezés céljából. Nem volt jellemző a női lájbi hímzése. A díszítés falvanként változott. Domokoson az apró piros-fekete farkasfogas az elterjedtebb, de más színekkel is lehet találkozni.

A lájbi három részből állt: a hónaljig tartó hátrész és egy-egy szintén hónaljig tartó előrész. A mélyen lekerekített nyakat és a karöltőt háromszög alakú, cakkenoknak nevezett, díszítéssel szegélyezték. A két elő találkozásánál kb 3 cm széles fekete bársony rátétet varrtak, amely eltakarja a záró kapcsokat. A rátétet fehér gombokkal díszítették. A mellény aljára 15-17 cm széles bársonyt tesznek, melyet a hátrész közepén "V" alakban szintén fehérporcelán gombokkal ékesítenek. "Csecses lájbi"-nak nevezték a szövetből készült mellényeket, amelyek szabásuknál, formájuknál fogva egyben melltartó szerepet is játszottak. Nagyon általános volt e lájbitípusnak a kismamák általi használata.

Kötény

Vidékünkön előruhának, vagy karincának is nevezik. Falvanként változik az előruha alapanyaga, díszítése és színezése. Napjainkban Csíkszentdomokoson találunk szőttesből készült kötényt (apró farkasfogas), melyek aljára akár a rokolyának és mellénynek is, bársonycsíkot tesznek, ami 15-17 cm széles. Ma a kötény alapanyaga nagyon változatos lehet: selyemből (zöld, fehér, fekete) gyolcsból, kartonból stb. A kötény egyetlen téglalapban (80-120 cm bő, 45-60 cm hosszú) a derekánál ráncba szedik, majd egyenes pánttal beszegik. Ma a kötény hossza két-három ujjnyival rövidebb a rokolyánál. (régebb egyenlő volt.)

Női szőttesrokolya

Felcsíkon a rokolyát gyakran szőttes szoknyának nevezik. Régen a nőknek munkanapi, vasárnapi ruhadarabja volt. Azonban a kettő között különbség van. A vasárnapi ruhát szigorúan csak templomba vették magukra a nők, miután haza mentek szintén ünneplőbe öltöztek, de ezt a ruhát se lehetett hétköznap felvenni. Hétköznapra mindenkinek egy rend ruhája volt, ezt addig hordta, míg el nem szakadt. A rokolyát is megkülönböztetik falvanként; színezésük, szövésük, szabásuk, formájuk alapján.

Alapanyaga a színes gyapotfonal. Régebben gyapjúból és kenderből állították elő, házilag színezve az alapanyagot. (Hargita megyében, Felcsíkon).

Csíkszentdomokoson többféle színt használtak fel (így különböztették meg a korhatárt). Más színek az úgynevezett lángszínek, a piros és a kék színárnyalataiban, a barna, a zöld.

Összeállításuk: -piros-fekete; búzakék-barna-fekete; zöld-barna-fekete, kék-piros-fekete; piros-zöld-fekete; -barna-fekete; tiszta fekete. A rokolya mintája lehetett két nyistben és több nyistben szőve.

A szabásmódban két főtípus ismert Felcsíkon:

a) Táblásan, toldás nélkül szabott rokolya, egybeszabott, általában a magában mintás rokolyák tartoznak ide, melyek falvanként különböznek. Például: uborka hím, négyes, barackmagos, borshímes, rudas, laposkás. Domokoson inkább a kerekhím, a borshím és a macskanyomos az elterjedtebb. (Ami fekete vagy sötét barna posztóból készült) (A macskanyom a kerekhím közepében van.) Gyakran szőnek fekete felvetőbe pirossal öltött hímeket inkább fiataloknak. Idősebbeknek ugyanabban a felvetőben (fekete) sötétebb színnel (barna-fekete, zöld) öltik le a szoknyának szőtt vásznat. Ehhez a szabásmódhoz tartoztak a vadmoly rokolyák, melyeket általában leraktak (rakott szoknya) a begallérozás előtt, és csak a jó módban levő asszonyok használták. A táblákat (ami lehetett 2 vagy 4) összevarrták derékban, turáncba szedték, majd begallérozták. Elől, ahová a rokolya hasítéka került kevesebb ráncot tettek.A rokolya aljára tenyérnyi bársonycsíkot varrtak, ami fölé keskenyebb bársonycsíkok kerültek.

b) Két részből szabott rokolyák, toldott rokolyák, seggentoldós (Domokoson). A csíki rokolyának való szőttest, két nyistben, egyesre fogva, csíkosan öltötték le. Egy szőttes rokolyának 8-11 sing vásznat is felhasználtak. Domokoson a rokolya felső részét 4 singből, alsó részét pedig 6 singből varrták. (62 cm egy sing). Általában a fiatalok szoknyája piros, zöld, kék, barna labodákkal (csíkokkal) van leöltve. Vidámabb alkalmakra inkább pirosas rokolyák voltak használatosak. A lányok általában a táncban rezes rokolyát öltöttek magukra, hogy még jobban csillogjanak, ugyanis a színes labodák közé ujjnyi vastagságú fényes szállakat szőttek. Komolyabb alkalmakra például böjti időben, sötétet használtak. A rokolyát tehát két részből varrták: az alsó részt darázsfészkesen ráncolták és bársonnyal behúzott fagombokkal díszítették. Aljára 12 cm széles fekete bársony- pántot varrtak, föléje ujjnyi szélességre vékony bársony szalagot helyeztek. A bársony fölött és a toldás alatt levarrták a rokolyát, hogy ez is kiemelje a nõi alak szépségeit. A sokszínű szőttes szoknya már nem annyira használt, például Domokoson leegyszerűsödött piros-feketére. Manapság a legtöbben a piros-fekete szoknyát használják mellőzve a szép, színváltozatokban gazdag rokolyát.

A szomszéd falukhoz viszonyítva a legszélesebb csíkja a domokosi szpttes rokolyának van.

Posztó és bőrruhák

Régen az asszonyok hímzett bundikában, mejbundában jártak. Felcsíkon az ujjatlan bőrmellényhez és a rokolyához többnyire réklit vagy vizitkát viseltek. Az asszonyok zekéjét, ami fekete vagy sötétbarna posztóból készült és szárközépig ért, a posztó ujjas, a kurti és a rövid téli kabát váltotta fel. Napjainkban nem található női posztózeke Domokoson.

A lábbeli

A nők lábukra kötött gyapot vagy gyapjú harisnyát húztak. A régi paraszt asszonyok hétköznap bocskorral is viselték szőttesüket, ünnepen pedig fekete pánglis cipőt húzott ,akinek volt. A nagy asszonyok (módosabbak) fekete vagy piros, bokánál ráncos csizmát vettek fel. Napjainkban a szőtteshez fekete keményszárú vagy ráncos csizmát húznak télen. Nyáron pedig fekete pángis, vagy bármilyen más fekete félcipőt viselnek.

A népviseletet különböző (piros-fekete) gyöngyökkel egészítették ki.

Még ma is előfordul, hogy a rokolya derekában hímzett zsebkendőt tűznek, ami még szebbé és értékesebbé teszi a régi népviseletet.

Férfi viselet

Férfi hajviselet, sapkák

Napjainkban a férfiak rövid hajat nyíratnak, de régebben előfordult a hosszú haj is, amit befonva hordtak. Szakállt nem nagyon hordtak, viszont ritka az a férfi, amelyiknek nem volt kipenderített bajsza. Általában nyáron a férfiak széles karimájú fekete posztó kalapot tettek fejükre, melyet bikkfa kalapnak is neveztek. A kalapra zöld vagy fekete szalagot tettek. Napjainkban, bolti keskenykarimájú posztó, fekete vagy zöld kalappal járnak. Ugyanakkor szalmakalapot is viseltek, de ez nem volt elterjedve. Télen a férfiak fekete báránybőrből készült bundasapkát, kucsmát tettek fejükre, melyet középen kör alakban betűrtek. A fiatal legények a sapka sarkát rövidre tűrték, ugyanakkor Moldvában már jóval magasabbra tűrték be a sapkát, sőt csak a tetején volt egy kis bemélyedés. A Gyimesekben viszont be sem tűrték a sapkát, egyszerűen a tetejét oldalra billentették.

Férfi alsó ruhák

A férfiak alsó ruhája nem olyan változatos, mint a nőké.

Két alsóruhát különböztetünk meg: a lábravalót vagy gatyát és az inget.

A férfiak ingje is a bevarrott ujjú ingtípushoz tartoznak. A székely harisnyába becsíptetve viselik. Egyenes szabású darabból varrják, kivéve a T alakú kivágást. Tehát létezik egy eleje, ami hasítva van, egy hát, a két ujj, amit bevarrnak az egyenes nyakkivágásba, hónaljpálha segítségével, ami úgy, mint a nőknél, a kényelmes mozgást biztosítja. A vállat vállfolttal bélelik, a nyakkivágásba pedig gallért helyeznek. A férfiinget is ráncba szedik a nyakrésznél, a vállnál és az ujj aljánál, a pallót is ráncolják. Vidékenként is egységesen pár eltérést találunk díszítésben és színezésben.

A hétköznapi inget kender vagy lenvászonból varrták és szűkebben, mint az ünnepekre való inget.

Régen a székelyek is kiengedték ingjüket, amely most csak a Gyimesekben ismeretes.

Ma a gyolcsinget gyakran cserélik kemény gallérú fehér bolti inggel.

A lábravalót vagy gatyát napjainkban már nem varrják, nem is viselik. Helyette bolti alsónadrágot vásárolnak. A gatya szárait egy-egy szélből szabták, középre a szárak közé nagy 40-45 cm oldalú négyzet alakú fenékrészt illesztettek, amelyet derékig eresztékkel toldottak meg. Alul, a szárak és fenékrész közé még egy-egy háromszög alakú hegyes toldást is varrtak. A derekát visszaszegték, de régen nem húzták korcba, hanem egyszerű cigány boggal rögzítették.(cigánybog= a derékbőségből egy bogot kötöttek). A gatya alapanyaga többnyire a kender vagy a szöszvászon. A hétköznapi gatyák általában a kendernek a csepűjéből készültek, amely igen kemény vászon volt, mosott állapotban megállt a lábán. Azonban volt finomabb vásznú alsónadrág is, ami kender szál, gyapjú később gyapot vegyítékből készült.

A férfi felső ruhák

A férfi felső ruhák posztóból és bőrből készültek régebben is, most is. Jellegzetes darab a posztónadrág vagy harisnya. Általában a "szabók" keze munkája.

Domokoson a piros zsinórral díszített posztóharisnya az elterjedt. A harisnyát általában két zsebbel díszítik, régen azonban csak egy zsebet varrtak rá. Nagyon régen zsebet nem varrtak, hanem csak egy hasítékot vágtak, ezt díszítették. A harisnya sajátos része az ellenző, amely a két szél elől összevarrt és a farcsoktoldás közé esik. Tulajdonképpen egy hasíték, amely alá téglalap alakú posztót tesznek. Többféleképpen szegik be, például Domokoson bőrrel, háromszög alakú cakkenokkal, megakadályozva az ellenző kopását. A harisnya derekát ujjnyi szélesen behajtják és levarrják. Ez a levarrás alakítja ki a korcot, amelybe nadrágszíjat húznak. Domokoson a zsebekre és a zsebek alá vitézkötésesen piros zsinórt varrnak. A kengyel segítségével a lábra szorosan rögzítik a harisnyát. A kengyel hossza lehet egy méternél több is.

A férfi mellény vagy lájbi, derékig vagy annál valamivel lennebb érő, elöl gombolódó ruhadarab. Újabb keletű, főként nyári viselet. Alapanyaga vidékekén változik, leggyakoribb a fekete posztóból készült mellény. Domokoson a fekete posztóból készült mellénynek nyakat varrnak, újabban nyakas lájbinak is nevezik. Díszítése bőrrel történik, a lapocka alatt kiskapus hajlítások, a vese tájékán két csat, a lájbi nyílásánál a két elő sarkát is bőrrel szegélyezik, megakadályozva a posztó kopását. Bal felől található egy kis zseb a lájbin, alól pedig szintén van két zseb.

Régen találkoztunk fehér posztómellénnyel is, ezt egy nagycsaládban viselték, ezért az emberek "fehér lájbis Kurkók"-nak nevezték. Nem önmutogatás céljából hordták a fehér posztómellényt, hanem mert több fiúk volt a családban, és a posztót nem tudták feketére festetni, mert túl költséges volt.

A fiatal legényeknek az utcán szigorúan begombolt lájbival szabadott megjelenniük. Azonban mikor a legény becsukta maga után a kaput , a kalapot félrecsapta és a szemébe húzta, a mellényt kigombolta, még az inget is kihúzta a harisnyából, így igazolta "betyárságát".

A férfiak az ősz vége fele, a hóharmat megjelenésekor a mellényre rövid zekét vettek. Mintázata általában megegyezik a mellény díszítésével. Tehát a lapocka fölötti kiskapuzás erre is jellemző. Belülről lehet bélelt vagy nem, és nem volt jellemző a zsinórral való ékesítés. A férfi felsőruhák közül még meg lehet említeni a hosszú posztózekét, minek alapanyaga a fekete vagy sötétbarna posztó volt. Legelterjedtebb az egyenes szabású, bokáig érő posztózeke. Azonban Domokoson lehet találni szárnyas zekét, melynek oldalát trapézzal bővítették, így olyan terjedelmes volt, hogy oltalmat nyújtott két székelynek is. Ma a Jézust őrző katonák viselik a templomban Húsvétkor, nagypéntek délután 5 órától, nagyszombat éjféléig, a feltámadásig.

A férfiak lábukra bocskort húztak, később bakancsra majd csizmára cserélték.

Régen "egylábú" csizmát hordtak, tehát nem volt a két csizma megkülönböztethető. Többféle csizmát hordanak ma is, például: magyaros csizmát, régeni- és ezerrácú csizmát.

Gyűjtötték: Török Anna és Sándor Csaba, Feldolgozta Sándor Csaba, 1996

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.